Sok-sok oka lehet annak, amitől egy közösség életében konfliktushelyzet alakul ki.
Még a legszebben induló, legmagasztosabb eszmékért küzdő szervezeteknél is természetes, hogy időnként előfordulnak olyan esetek, amelyek egyet-nem-értést hoznak magukkal.
És ha a véleménykülönbségek kibeszélés nélkül maradnak, bizalmatlan légkör jön létre, ami megnehezíti az együttműködést, a későbbi közös munkát.
Az ilyen szituációk során végül olyan fokú feszültség jön létre, amivel a csoport egyedül már nem tud megbirkózni. Nehéz szervezeten belül kezelni a helyzetet, hisz mindenki érintett, mindenki elfogult, mindenki a maga igazságában hisz.
Indián közösségek örökségéből vettük át a technikát, amit ma munkaszervezetek, civil szervezetek, érdekképviseletek, iskolák, interkulturális közösségek és vállalkozások egyaránt sikeresen alkalmaznak. A resztoratív facilitációként is emlegetett eszköz a normaszegésből és a személyközi ellentétekből eredő konfliktusok feloldására, a károk enyhítésére és helyreállítására szolgál.
Azért, mert a közösség vagy szervezet minden konfliktusban érintett tagja közösen dönthet:
A „sértetteknek” lehetőségük nyílik arra, hogy beszéljenek érzéseikről, kérdéseket tegyenek fel, megerősítést kapnak abban, hogy ami történt, az igazságtalan volt és nem érdemelték meg. A közösség tagjai kifejezhetik feléjük együttérzésüket. Támogatást kapnak: a többiek biztosíthatják őket arról, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset. Megerősödik biztonságérzetük.
Az „elkövetők” szembenéznek az elkövetett cselekmény valódi következményeivel, így rádöbbennek az okozott károk súlyára, az okozott fájdalom nagyságára. Alkalmuk nyílik kifejezni sajnálatukat, megbánásukat, és megállapodni a sértettel a jóvátétel tartalmáról. Jóvá téve az okozott kárt visszakerülnek a közösségbe, hogy életüket helyreállított bizalmi helyzetből folytassák.
A módszer elősegíti a bizalom és a kapcsolatok újraépítését, a szervezetet pedig a kooperációra és egymás tiszteletére alapozva erősíti meg.
Ha a közösségben, amelyben élsz, dolgozol, valaki megszegte a normákat, szabályokat, ezzel erkölcsi és/vagy anyagi károkat okozott, vagy olyan feszültséget, ellentéteket gerjesztett, amelyek megnehezítik a jövőbeni együttműködéseteket. A normaszegésnek számtalan formája van, néhány ezek közül:
A facilitációra történő félkérésem után előkészítő találkozókat szervezek a konfliktusban érintettekkel, amelyeken tájékozódom a helyzetről és felkészítem őket a békítőkörön való szereplésre.
Ezután kerül sor magára a békítőkörre, amelyben a konfliktusban álló feleken túl részt vesznek azok támogatói, a közösség, a szervezet konfliktus által érintett tagjai.
Egy nagy körben ülünk le, ahol mindenkinek előre kijelölt helye van. A békítőkört egy kötött forgatókönyv alapján vezetem, előírt kérdésekkel és megszólalási sorrenddel. Körbejár egy „beszélőtárgy”, az válaszol az elhangzott kérdésekre, akinek ezt a kezébe adom.
Mindenki kifejezheti az incidenssel kapcsolatos érzelmeit, elmondhatja, hogyan élte meg, milyen következményekkel járt számára, mire van szüksége.
Megvitatjuk, kinek mit kell ahhoz tennie, hogy megoldódjon a helyzet, helyreálljon a bizalom.
Tervet dolgozunk ki az okozott károk enyhítésére, jóvátételére, a jövőbeni együttműködésre.
Az eredményt írásos megállapodásba foglaljuk.
A békítőkört a megállapodás aláírása után kötetlen beszélgetéssel zárjuk.
Lehetőség van arra is, hogy egy-két hónap után ránézzünk, hogyan vált be a megállapodás, és módosítsunk rajta, ha szükséges.
A resztoratív eljárás olyan eljárás, amely során egy konfliktus érintettjei összeülnek, hogy közösen oldják meg az esetet. Célja a közösség építése, a konfliktusok kezelése, a feszültségek csökkentése a károk enyhítésével és a kapcsolatok erősítésével. A definíció magában foglalja mind a proaktív (közösségépítő, kapcsolaterősítő), mind a reaktív (kárenyhítő, jóvátevő, helyreállító) elemeket.
Resztoratív módszerrel olyan incidensek által okozott károkat kezelünk, amelyek során valaki vagy valakik normaszegést követtek el egy közösségben, és ez a normaszegés a közösség egy vagy több tagja számára valamiféle kárt, hátrányt, sérelmet okozott. Emiatt indokolt az „elkövető” és a „sértett” kifejezések használata a módszer ismertetése során, de magában a folyamatban ezek a kifejezések sosem hangozhatnak el, mert erősen megbélyegzők. A facilitátor a nevén szólít meg minden résztvevőt.
Silvan Tomkins hatás-elmélete szerint az emberi kapcsolatok minősége akkor a legjobb és legegészségesebb, ha szabadon kifejthetőek a „hatások” (biológiailag előhuzalozott mechanizmusok, érzelmek), ha minimalizáljuk a negatív és maximalizáljuk a pozitív érzelmeket. Donald Nathanson ezt azzal egészítette ki, hogy a közösséget ezeknek a hatásoknak a kölcsönös cseréjével építjük, érzelmi kötelékeket hozunk létre. A resztoratív gyakorlatok különböző formái biztonságos környezetet teremtenek az érzelmek cseréjére, a kötelékek megerősítésére.1
Tomkins kilenc „hatást” definiált, többségük párban szerepel, a legmagasabb és a legalacsonyabb intenzitás címkével ellátva.
A 9 hatásból csak 2 hatás pozitív, a többség negatív. Úgy vagyunk „drótozva”, hogy a pozitív hatások maximalizálására, a negatív hatások minimalizálására törekedjünk. Akkor működünk a legjobban, ha emellett a két cél mellett kifejezhetjük az összes „hatást”, tehát bármi, ami ebben segít bennünket növeli jólétünket, mentális egészségünket. Ugyanígy bármilyen erő, ami akadályozza ezek elérését, rossz érzéseket kelt bennünk.
A resztoratív gyakorlatok a mentális egészség szempontjából ideális helyzetet teremtenek, azaz a negatív minimalizálásával és a pozitív maximalizálásával teszik lehetővé a Tomkins-féle hatások szabad kifejeződését. A resztoratív gyakorlatokon a résztvevők gyorsan eljutnak a negatív hatásoktól a pozitív hatásokig.
A resztoratív eljárásokban kiemelt szerep jut a szégyennek, de megszégyenítés nélkül! A szégyen az ember szociális viselkedésének fontos szabályzója. Tomkins szerint a szégyen akkor jön létre, ha a pozitív hatásokat - Élvezet/öröm és Érdeklődés/izgatottság - valami megszakítja, megzavarja. Ebből következik, hogy a szégyen kialakulásához nem szükséges, hogy elkövessünk valami rosszat. A bűncselekmények, normaszegések áldozatai gyakran éreznek szégyent, holott nem ők követték el a „szégyellnivaló” tettet.
Nathanson szerint a szégyenre négyféle módon reagálunk: visszavonulással (elszigetelődés, elrejtőzés, kivonódás); önmagunk ellen fordulással (önbecsülés csökkenése), elkerüléssel (tagadás, alkohol- és droghasználat, veszélyek keresése), mások ellen fordulással (verbális vagy fizikai kirohanás, mások hibáztatása, asztalborogatás). Ezek a reakciók csökkentik a szégyenérzetet. A resztoratív gyakorlatok keretet adnak arra, hogy szégyenérzetünket ne ezeken a módokon csökkentsük, hanem úgy, hogy közben a pozitív hatások érvényesüljenek és a közösség megerősödjön.
A társadalom, iskola, szervezet, család normaszegésre, a helytelen tettekre, a bűncselekményekre adott válaszai sokszor több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak. Az elkövetőket megbélyegzik, megszégyenítik, elidegenítik, kiközösítik. A büntetés nem éri el javító célját, nem vált ki megbánást, elmarad a valódi jóvátétel is. Ezzel szemben a szégyen a resztoratív folyamatban nem stigmatizáló, hanem reintegratív erő.
Az ábra a normák és a helyes magatartások fenntartásának négy megközelítését mutatja be annak függvényében, hogy mennyi bennük a magatartást kontrolláló és a személyiséget támogató elem.
Alacsony magatartáskontrollnál és támogatásnál (bal alsó négyzet) a normaszegésre egyáltalán nem adnak, vagy csak gyenge, elhanyagolható választ adnak. Ez felelőtlen reakció, a megsértett norma a szankció hiányában gyengül, a normaszegést megerősíti a reakció hiánya.
Az alacsony magatartáskontroll melletti magas támogatottság (jobb alsó négyzet) paternalisztikus attitűdöt mutat, ahol a személyt támogatják ugyan, de a tettet bagatellizálják. Ezzel a válasszal az a baj, hogy az alul-büntetés itt is a normaszegést erősíti és gyengíti a normát, a támogatás módja pedig nem a támogatott valós szükségleteiből indul ki, hanem abból, amit a támogató a támogatott szükségleteiről gondol.
A magas magatartáskontroll melletti alacsony támogatás (bal felső négyzet) a büntető, autoriter szemléletet tükrözi. Helyreállítja ugyan megsértett normát, de a problémát nem oldja meg. A sértett számára nem hoz megnyugvást, a normaszegőt pedig a büntetés maga nem „javítja meg”, nem nyújt garanciát arra, hogy a jövőben hasonló tettet nem fog elkövetni, nem fog előfordulni hasonló incidens. A normaszegő szerepe passzív, nem vehet részt sorsa alakításában, elszenvedi a büntetést, egyáltalán nem biztos, hogy elismeri annak igazságosságát és nem forral bosszút azok ellen, akik miatt el kell szenvednie a büntetést.
A resztoratív szemlélet, erős kontroll mellett magas fokú támogatás (jobb felső négyzet) nem bagatellizálja, hanem elítéli a tettet és ezzel párhuzamosan támogatja az elkövető belső értékeit. Nem a „számára” nyújt valamit, hanem az ő bevonásával, együttműködésével, részvételével, VELE együtt, az ő szükségleteit is figyelembe véve jár el. Az elkövetőt visszahelyezi a közösségbe, csökkenti annak valószínűségét, hogy újra normaszegő legyen, helytelen tetteket kövessen el.
Sikeresen akkor alkalmazhatók, ha a konfliktus nyílt, a tettet beismerte a normaszegő. A facilitátor a konfliktusban nem érintett, pártatlan személy, a folyamatban való részvételnek pedig az önkéntességen kell alapulnia.
A resztoratív gyakorlatoknak több típusa létezik. A megfelelő altípus, vagy forma kiválasztása az eset függvénye, a képzett facilitátor, mediátor az ügy megismerése után választja ki az ügy megoldásárára legalkalmasabb eljárást. A resztoratív gyakorlatok közül többet az érintettek képzés és gyakorlás után maguk is képesek alkalmazni spontán módon, ad hoc jelleggel, közvetlenül az incidenst követően. Resztoratív gyakorlatokat használó iskolákban megfigyelték, hogy a resztoratív módszert a gyerekek felnőtt jelenléte nélkül is gyakorolják normaszegés előfordulásakor, illetve egymás közötti konfliktusaik rendezésére.3
A resztoratív gyakorlatok informális formáját képezik az affektív kijelentések és affektív válaszok. Az affektív kijelentések érzelmeink megfelelő formában történő kifejezését jelentik, az affektív kérdések pedig olyan kérdések, amelyek a másik felet elgondolkodtatják saját viselkedésén, a viselkedése másokra gyakorolt hatásán (Mi történt? Kit érintett? Hogyan érintette? Mit kell tenni, hogy a dolgok helyrejöjjenek?) Az affektív kommunikáció tréningeken tanítható, szerencsére ma már viszonylag sokan ismerik. Gyakorolni valószínűleg azonban kevesebben gyakorolják, mint ahányan már találkoztak vele.
A rögtönzött kiscsoportos konferencia, megbeszélés már strukturált forma, de nem előzi meg előkészítés. Az informális gyakorlatoknak nincs olyan drámai hatásuk, mint a formálisaknak, - a körnek és a formális konferenciának - azonban kumulatív hatásuk jelentős lehet.
A konferencia egy olyan fórum, amelyen a résztvevők a konfliktussal, az elkövetett normaszegéssel, tettel foglalkoznak. Mindenki szóhoz jut, mindenki kifejezheti érzelmeit és legfőképp beleszólhat a végkifejletbe. Egy olyan demokratikus gyakorlat, amelyben a konfliktusban érintettek maguk döntik el, mi legyen a tettre, az incidensre adott válasz.
A facilitátor, mediátor feladata, hogy biztonságos és támogató környezetet teremtsen, irányítsa a folyamatot, fókuszt tartson s feljegyezze a csoport döntését. Nem befolyásolhatja a döntést, ehelyett támogatja a résztvevőket abban, hogy kifejezzék magukat a folyamatban és kreatív megoldásokat találjanak. Bátorít, fókuszt tart, de nem diktál.
A konferenciát megelőzik az ún. előkészítő találkozók. Ezeken a találkozókon a facilitátor egyesével elbeszélget az érintettekkel, felkészíti őket a konferencián való szereplésre.
A konferencián a konfliktusban álló feleken túl, azok támogatói, segítői, valamint az adott közösség konfliktus által érintett tagjai is részt vesznek a folyamatban. Az ő szükségleteik, érdekeik is érvényesülnek. Támogató bárki lehet, akit arra konfliktusban álló felek felkérnek. Jogi képviselők a resztoratív konferencián legfeljebb külső megfigyelőként vehetnek részt.
Egy konferenciának általában 8-15 résztvevője van (lehet azonban kevesebb és több is). A két oldalnak nem szükséges egyenlő létszámúnak lennie, de a nagyon kiegyensúlyozatlan erőviszonyok megnehezítik a folyamatot.
A résztvevők körben ülnek kötött ülésrendben, a facilitátor jelöli ki a helyüket.
A konferencia lelke a forgatókönyv. A konferencia résztvevői a forgatókönyvben szereplő kötött sorrendben szólalhatnak meg, válaszolnak a nekik feltett kérdésekre.
Első lépésként megállapodnak a magatartási szabályokban. A megszólalások során tisztelni kell a másikat, nem lehet minősíteni. Mindenkitől elvárt az aktív részvétel. Van egy ún. „beszélő bot” (kis méretű tárgy, pl. puha labda, plüss állat), csak az beszélhet, akinek ezt a tárgyat a facilitátor odaadja. Mindenki csak a saját nevében szólalhat meg, a körön kívüliekről nem lehet beszélni.
A magatartásszabályokban történő megállapodás után a konferencia vezetője ismerteti az ügyet.
Első kérdései a forgatókönyv alapján olyan nyitott kérdések, amelyek lehetővé teszik, hogy a résztvevők meghatározott sorrendben kifejezzék az incidenssel kapcsolatos érzelmeiket, elmondják, milyen hatást gyakorolt rájuk az eset, hogyan élték meg, rájuk nézve milyen következményekkel járt. Később a forgatókönyv lehetővé teszi az eszmecserét, a többi érintett megszólalását, a szükségletek és érdekek mentén haladva pedig annak megvitatását, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy megoldódjon a konfliktus, mi kell ahhoz, hogy helyreálljon a bizalom. A résztvevők tervet dolgoznak ki az okozott károk enyhítésére, a jóvátételére. Végül az eredményt írásos megállapodásba foglalják. A megállapodás megkötése után üdítők várják a résztvevőket, akik szabadon beszélgethetnek.
A resztoratív módszer minden érintett számára számos előnnyel jár.
A sértett számára: lehetőséget kap, hogy beszéljen az érzéseiről. Arról, hogyan érintette a konfliktus, a tett, milyen következményekkel járt számára. Megerősítést kap abban, hogy ami történt az igazságtalan volt és nem érdemelte meg. Az elkövető válaszolhat a kérdéseire, kifejezheti sajnálatát és biztosíthatja, hogy a jövőben nem fog megismétlődni az eset, ezáltal erősödhet a sértett biztonságérzete. Támogatást kaphat a barátaitól, családjától. Beleszólása lehet a jóvátételbe, megfogalmazhatja jóvátételi igényeit.
Az elkövető számára: szembenézhet az elkövetett cselekmény valódi következményeivel, rádöbbenhet az általa okozott károk súlyára, az általa okozott fájdalomra. Bocsánatot kérhet az áldozattól. Jóváteheti az okozott kárt. Beleszólhat a jóvátétel módjába, mit tud vállalni és mit nem, javaslatot tehet a jóvátétel módjára. Visszakerülhet a közösségbe, életét helyreállított bizalmi helyzetből folytathatja.
A közösség számára: megerősödnek a közösség normái, maga a közösség is erősödhet. Kiderülhetnek „rendszerhibák”, amelyek megoldása új feladatot jelent. Amennyiben mások is felelősek a történtekért, rádöbbenhetnek ők is a saját felelősségükre, módjukban áll részt venni a jóvátételben, illetve maguk dönthetnek arról, mit tegyenek az elkövető közösségbe történő visszahelyezéséért.
A resztoratív eljárások alkalmazási területe tág. Munkaszervezetek, civil szervezetek, érdekképviseletek, iskolák, interkulturális közösségek sikeresen alkalmaznak resztoratív gyakorlatokat bizonyos típusú konfliktusok kezelésére. Ilyen konfliktusok pl. a rágalmazás, a pletyka, a bullying (a valós életben és az internet virtuális valóságában), belső konfliktusok harmadik felek számára történő kibeszélése, kiszivárogtatás, szervezeti érdekeket sértő posztok a közösségi médiában, érdekcsoportok és klikkek küzdelme, elégedetlenség a szervezet működésével, lopás, fenyegetés, szándékos károkozás, törés-zúzás stb.
A resztoratív konferencia olyan terepet biztosít, ahol a szervezet tagjai biztonságosan megosztják kételyeiket, az őket zavaró dolgokat, kritikájukat, ahol együtt dolgoznak ki megoldásokat. A konferenciákon sokszor nincsenek egyértelműen azonosítható „elkövetők”, ehelyett a résztvevők vállalják a maguk részét az osztott felelősségből. A tett és az elkövető személye a folyamatban különválik, új fókusz keletkezik, amelyben a konfliktus elsősorban a tanulásra, a továbblépésre való lehetőséget jelenti, amelynek kimenetelébe mindenki aktívan beleszól. Ha valaki látja, hogy a másik is vállalja a felelősség ráeső részét, nagyobb hajlandósággal fogja vállalni ő maga is a saját felelősségét, elindul egy önmagát erősítő folyamat.
A resztoratív gyakorlatok új távlatokat nyitnak a megbékélésre, a szervezet erősítésére. A konferencia alkalmazását mindenkinek ajánlom, aki azt szeretné, hogy a konfliktusok, normaszegések, incidensek a számára fontos közösséget ne szétszakítsák, hanem megerősítsék. Hosszú távon pedig érdemes beépíteni a resztoratív gyakorlatokat a hétköznapi életbe, mivel kutatások kimutatták, hogy azok a szervezetek, amelyek nemcsak reaktív módon, hanem proaktív módon is alkalmazzák a resztoratív gyakorlatokat sikeresebbek, mint azok, amelyek csak akkor alkalmazzák azokat, ha baj van.
előkészítő találkozó (90 perc): 25.000 Ft + ÁFA
békítőkör (60 perc): 35.000 Ft + ÁFA
A közvetítői tevékenység végzését a 2002. évi LV. törvény szabályozza Magyarországon.
Munkám során irányadónak tekintem az Országos Mediációs Egyesület Szakmai Etikai Kódexében foglaltakat.