Emberek egymással ütköző igazságait, szükségleteit, érzéseit kötöm össze. Segítem helyreállítani, erősíteni közöttük a sérült bizalmat.
A megújuláson, a bizalom helyreállításán dolgozom, mind a munka, mind a magánélet területén.
Számomra mindegyik fél igazsága egyformán fontos, pártatlan vagyok.
Egyenértékű partnerként tekintek rád és azokra, akikkel rendezni szeretnéd a kapcsolatodat.
Hiszek abban, hogy mindannyian a saját problémáink szakértői vagyunk.
Bízom a hozzám fordulók bölcsességében, kreativitásában és erejében.
Tapasztalatom szerint a bizalom erősödik attól, ha meghalljuk a másik igényeit.
Ilyenkor rájövünk, hogy amit tesz, azt nem feltétlenül ellenünk teszi, hanem a saját szükségletei kielégítéséért küzd.
Észrevesszük és tudatosítjuk, hogy az ő szükségletei különböznek saját szükségleteinktől és ettől mindketten jobban fogjuk érezni magunkat.
Előfordult, hogy egy pár rácsodálkozott arra, hogy egy harmadik féllel kialakult konfliktusukban mennyire más dolog nyomta meg bennük azt a bizonyos gombot. Egyiküknek a teljesítmény elismerése, míg másikuknak az autonómia iránti igény érvényesülése volt a fontos. A konfliktusról való beszélgetés révén - a mediáció biztonságos terében - megértettek valami fontosat a saját maguk és a másik szükségleteiről, arról a különbözőségről, amely sok veszekedéshez vezetett a párkapcsolatukban.
A konfliktus különbözőségeinkből eredő természetes velejárója életünknek.
Kezelését gyerekkorunkban tanuljuk meg, és mivel tanult készségünk, képességünk, ezért fejleszthetjük is. Rossz berögződéseinket helyes önérvényesítési eszközökkel válthatjuk fel.
Gyakorlatorientált konfliktuskezelő- és kommunikációs tréningjeimen ebben a folyamatban nyújtok támogatást számodra, ha személyiségedet, önismeretedet fejleszteni szeretnéd.
Első mediátori képzéseim a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálathoz (MKDSZ) és az amerikai Szövetségi Mediációs és Békéltető Szolgálathoz (Federal Mediation and Conciliation Service) kötődnek. 2015-ben történt megszűnéséig tagja voltam az MKDSZ-nek.
A munkaügyi mediáció területén szerzett ismereteimet 2014 óta a kapcsolatokra fókuszáló, ún. transzformatív (átalakító) mediációs irányzat szemléletével és eszköztárával bővítem. Szakmai fejlődésemben fontos mérföldköveket jelentenek a mediáció hazai meghonosítóinak, dr. Barczy Magdolnának és Szamos Erzsébetnek mediátor és családi mediációs képzései, a Partners Hungary Alapítvány továbbképzései.
2015 óta resztoratív (helyreállító) facilitációval is foglalkozom, ami a normaszegésekből eredő szervezeti konfliktusok feloldásának hatékony eszköze.
A munkámban munkaeszközöm saját magam vagyok. A szakmai ismeretek bővítése, elmélyítése mellett évek óta komoly és intenzív önismereti munkát végzek, mely támogat abban, hogy garantáltan biztonságos folyamaton vezesselek végig.
Országos Mediációs Egyesület
Munkaügyi Kapcsolatok Társaság
ÉTOSZ Érdekvédelmi Tanácsadó Kft., ügyvezető
Szegedi Tudományegyetem, mesteroktató