Mediáció

Mediáció

Mediáció - hatékony eszköz az elromlott kapcsolatok rendezéséhez

Mikor van mediációra szükséged?

Életed során számtalan olyan helyzet adódik, amikor szembesülsz a fájó érzéssel:

“Egyedül kevés vagyok, elfogytak az eszközeim. Jó lenne újra békében, együttműködő kapcsolatban élni… ...vagy csak szépen lezárni azt, amit már nem lehet megjavítani. Szeretném, de nem tudom megoldani a konfliktust, amibe kerültem! Jó lenne valaki, aki kívülről lát, közvetít és segít a vitarendezésben.”

Az ilyen szituációkban bír nagy jelentőséggel a mediáció.

A mediáció szó jelentése: középen állni, közvetíteni, egyeztetni.

A mediáció konfliktuskezelési módszer: azt a folyamatot nevezzük így, amikor egy vitában a szemben álló felek beleegyezésével egy pártatlan harmadik fél jár közben.

A mediáció során a vitában állók kapcsolata elmozdul a kiindulási állapotból, vagyis átalakul. (Ezért nevezik a folyamatot transzformatív, azaz átalkító mediációnak is.) Az átalakulás során képessé válsz tisztán megfogalmazni szükségleteidet és konstruktív módon viszonyulni a másik fél problémáihoz.

Hogyan történik mindez?

  1. tisztázzuk a vita természetét,
  2. támogatásommal képesek lesztek megfogalmazni közös céljaitokat,
  3. megtaláljátok saját megoldásaitokat,
  4. részletesen kidolgozzuk a céljaitokhoz vezető utat,
  5. megfogalmazunk egy írásos megállapodást, mely elfogadható és betartható számotokra.

Hogyan segítek?

Független és pártatlan félként.

A függetlenség azt jelenti, hogy egyikőtökkel sem állok személyes vagy üzleti kapcsolatban, nincs érdekeltségem a közvetítés eredményében. Jelzem és megszüntetem, ha összeférhetetlenség merül fel.

A pártatlanság azt jelenti, hogy a folyamatban egyformán vagyok segítségetekre, egyikőtök irányában sem vagyok elfogult, középen állok.

Titoktartási kötelezettség betartásával.

A mediációs folyamat során birtokomba került információkat nem osztom meg harmadik féllel.

Miben segítek?

  • a folyamat végigvitelében,
  • a vita természetének tisztázásában,
  • a közös célok megfogalmazásában,
  • saját megoldások megtalálásában,
  • a célokhoz vezető út részletes kidolgozásában,
  • írásos megállapodás megfogalmazásában.

Hogyan segítek?

  • Független és pártatlan félként. A függetlenség azt jelenti, hogy egyik féllel sem állok személyes vagy üzleti kapcsolatban, nincs érdekeltségem a közvetítés eredményében. Jelzem és megszüntetem, ha összeférhetetlenség merül fel. A pártatlanság azt jelenti, hogy a folyamatban egyformán vagyok segítségére mindegyik félnek, egyik fél irányában sem vagyok elfogult, középen állok.
  • Titoktartási kötelezettség betartásával. A mediációs folyamat során birtokomba került információkat nem osztom meg harmadik féllel.

Mire jó a mediáció módszere?

  • párkapcsolat javítására, illetve ha ez nem lehetséges, akkor annak kulturált lezárására,
  • családi kapcsolatok helyreállítására,
  • házasodni tervezőknek egy biztos alap létrehozására,
  • kis- és középvállalkozások, családi vállalkozások konfliktusainak megoldására,
  • szomszédsági viták rendezésére,
  • bármely más konfliktushelyzet rendezésére.

Neked is ajánlom,

ha szívből vágysz arra, hogy kapcsolatod újra élhető minőségű legyen,
ha jól felfogott érdeked a kiszámítható együttműködés a másik féllel,
ha véget ér a kapcsolat, és szeretnéd kulturáltan elvarrni a szálakat,
vagy ha a kapcsolatod lezárása után továbbra is együtt kell működnöd a másik féllel (pl. közös gyerek, közös vagyon miatt).

Milyen eseteket NEM vállalok el?

  • ha egymás egzisztenciális, fizikai megsemmisítésére törnek a vitában álló felek,
  • ha abúzus történt,
  • drogfüggőség és alkoholizmus esetén,
  • súlyos személyiségzavar esetén,
  • antipszichotikumok szedése esetén,
  • ha túlságosan nagy a hatalmi erőkülönbség közöttetek.

Hogyan zajlik a mediáció folyamata?

Kapcsolatfelvétel

  • bejelentkezni a honlapon ke­resz­tül, te­le­fo­non, e-mail­ben vagy a Csen­gettyű ut­cai iro­dá­ban sze­mé­lye­sen lehet.

Ingyenes konzultáció

  • az aláb­bi kér­dé­seket tisz­tá­zzuk: Mi­ben kérsz se­gít­sé­get? Mit vár­hatsz a me­di­á­ci­ó­tól? Me­di­ál­ha­tó-e az eset? Hogyan vonjuk be a má­sik felet a me­di­á­ci­ó­ba?

Előkészítő találkozó

  • a másfél órás beszélgetésen kü­lön-kü­lön találkozom veletek. Miközben tá­jé­ko­zó­dom, se­gítek nektek fel­ké­szü­lni a kö­zös me­di­á­ci­ós ülés­re.

Közös mediációs ülések

  • kb. 3 ülés, melyek hossza egyenként két óra
  • az el­ső me­di­á­ci­ós ülésen meg­sza­kí­tás nél­kü­li időt kap­tok, el­mond­hat­játok, mi­lyen vi­tás kér­dé­se­ket akar­tok tisz­táz­ni
  • a másodikon meg­ha­tá­ro­zzuk a meg­vi­tat­ha­tó prob­lé­mákat, meg­vizs­gá­ljuk az al­ter­na­tí­vákat , meg­ol­dá­si ja­vas­la­tokat dolgozunk ki kö­zösen,
  • a harmadikon írás­ba fog­la­ljuk és alá­írjuk a meg­ál­la­po­dást.

Különülés

  • nem fel­tét­le­nül ré­sze a fo­lya­mat­nak, de ha szükségesnek látom, külön-külön egyeztetek veletek

Utánkövetés

  • egy-két hó­nap után egy kö­zös ta­lál­ko­zó ke­re­té­ben megvizsgáljuk, ho­gyan mű­kö­dik a meg­ál­la­po­dás a gya­kor­lat­ban, szük­ség van-e a mó­do­sí­tá­sá­ra.

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel

hon­al­pon ke­resz­tül, te­le­fo­non, e-mail­ben, Csen­gettyű ut­cai iro­dá­ban sze­mé­lye­sen

Ingyenes konzultáció

az aláb­bi kér­dé­sek tisz­tá­zá­sa: Mi­ben kér se­gít­sé­get? Mit vár­hat a me­di­á­ci­ó­tól? Me­di­ál­ha­tó-e az eset? Má­sik fél be­vo­ná­sa a me­di­á­ci­ó­ba: an­nak tisz­tá­zá­sa az ügy­fél, vagy a mde­iá­tor ke­re­si meg, mi­vel von­ha­tó be a me­di­á­ci­ó­ba?

Előkészítő találkozó

kü­lön-kü­lön. Hosz­sza: más­fél óra. Se­gít a fe­lek­nek a fel­ké­szü­lés­ben a kö­zös me­di­á­ci­ós ülés­re, a me­di­á­tor tá­jé­ko­zó­dik.

Közös mediációs ülések

(kb 3 ülés). Hossza egyenként két óra

  • el­ső me­di­á­ci­ós ülés: meg­sza­kí­tás nél­kü­li időt kap­nak a fe­lek, el­mond­hat­ják mi­lyen vi­tás kér­dé­se­ket akar­nak tisz­táz­ni
  • meg­vi­tat­ha­tó prob­lé­mák meg­ha­tá­ro­zá­sa, al­ter­na­tí­vák meg­vizs­gá­lá­sa, meg­ol­dá­si ja­vas­la­tok kö­zös ki­dol­go­zá­sa
  • meg­ál­la­po­dás írás­ba fog­la­lá­sa, alá­írá­sa

Különülés

a me­di­á­tor a fe­lek­kel kü­lön-kü­lön egyez­tet, ha ar­ra szük­ség van, nem fel­tét­le­nül ré­sze a fo­lya­mat­nak

Utánkövetés

egy-két hó­nap után an­nak meg­vizs­gá­lá­sa egy kö­zös ta­lál­ko­zó ke­re­té­ben, hogy ho­gyan mű­kö­dik a meg­ál­la­po­dás a gya­kor­lat­ban, szük­ség van-e a mó­do­sí­tá­sá­ra.

Árak

előkészítő találkozó (90 perc) 25.000 Ft
közös mediációs ülés (60 perc) 19.000 Ft / fő
különülés (90 perc) 25.000 Ft

Szabályozás

A közvetítői tevékenység végzését a 2002. évi LV. törvény szabályozza Magyarországon.

Munkám során irányadónak tekintem az Országos Mediációs Egyesület Szakmai Etikai Kódexében foglaltakat.

Mitől más a mediáció mint a jogi út?

Számítanak a költségek, számít az idő, számít a végeredmény. De ami a legtöbbet számít: a szemlélet.

A mediáció során aktív résztvevője és alakítója, nem pedig elszenvedője leszel a folyamatnak.

Jogi út VS mediáció
12 perc telefonos ügyvédi tanácsadás díja =
költségek nagysága
= 120 perc mediáció díja
előre nem tervezhető
költségek tervezhetősége
előre kalkulálható
hónapok, évek
idő a megoldásig
néhány hét
kiszámíthatatlan
idő tervezhetősége
jól tervezhető
bíróság
döntéshozó
Te magad
jogszabályok
megoldás alapja
megállapodás
győztes-vesztes, és vesztes-vesztes megoldások születnek
elég jó a megoldás?
győztes-győztes megoldások születnek
az ügyvéd az egyik fél érdekeit képviseli a másik ellenében
szakember
a mediátor pártatlan, mindkét fél érdekeit egyformán fontosnak tartja
az ügyvédet titoktartási kötelezettség terheli
titoktartási kötelezettség
a mediátort titoktartási kötelezettség terheli
önkéntesség helyett jogi szabályozás alapján, a részvétel felfüggesztésének ára van
részvétel
teljes mértékben önkéntes, bármikor felfüggeszthető
bonyolult, nehezen tervezhető, kiszámíthatatlan
folyamat
könnyen átlátható, tervezhető, biztonságos
magas
stressz-szint
közepes
megalázó helyzetek adódnak
emberi méltóság
védi az emberi méltóságot
az információ fegyver, amit felhasználhatnak ellened
információ
a rád vonatkozó információk felett csak Te rendelkezel
leszívja az energiákat
energia
igénybe vesz, de erőt is ad
We use cookies to personalize content and to analyze our traffic. Please decide if you are willing to accept cookies from our website.